2014. március 20., csütörtök

1.rész

Éppen a barátomat, Ashtont vártam otthon a kanapén ülve. Mostanság elég sokat dolgozik, ezért késôn ér haza. Sokszor nem is találkozunk, mert mire én felkelek ô már régen dolgozik.
Viszont még eddig nem vártam meg, mivel mindig este fél tizenegykor ér haza. Felpillantottam az órára. Nemsokára Ashton itthon lesz. Fôztem neki vacsorát, amirôl tudtam, hogy imád. Mikor éppen lekapcsoltam a sütôt egy ajtócsapódást hallottam. Kimentem az elôszobába, mikor megláttam hatalmas mosoly terült az arcomra. Oda szögdeltem, hogy megcsókoljam, de eltolt magától. Értelmetlenül néztem rá.
- Ne most Ivy, ehhez most se kedvem se energiám nincsen.-mondta. Az állam a földig ért a megleptségtôl. Még mindig értelmetlenül néztem rá. Vissza mentem a konyhába lerakni a fakanalat ami a kezemben volt, majd vissza siettem az elôszobába.
- Kérsz spaghettit?-kérdeztem kedvesen.
- Nem szeretem, ahogyan te csinálod.-mondta teljesen komoly arccal. Meglepett a válasza, hiszen eddig mindig azt mondta, hogy imádja a fôztömet.- És kérlek, többet ne várj meg úgy sincs semmi értelme, hisz most is úgy nézel ki, mint egy zombi és egy disznó keveréke.-mondta. Szemeim megteltek könnyel. Felrohantam a szobába, becsaptam az ajtót és a pánáim között kezdtem zokogni. Arra lettem figyelmes, hogy besüpped mellettem az ágy.
- Ivy, sajnálom amit mondtam neked. Nagyon rossz napom volt.-mondta sajnálattal a hangjában.
- Tudod, Ashton már kezdem megszokni, hogy neked minden nap rossz. Egyszer vártalak meg és fôztem neked ilyen késôn. Elegem van abból, hogy mindig leoltasz és abból is, hogy nem mutatod ki, hogy szeretsz. De legfôbbképpen belôled van elegem. Elegem van abból, hogyha nem dolgozol állandóan elmész bulizni. Abból, hogy levegônek nézel. Abból, hogy még egyszersem mondtad az nekem, hogy "szeretlek" vagy, hogy "te vagy életem értelme". És abból is elegem van, hogy annyira szeretlek, hogy még azt is megbocsátottam azt, hogy megcsaltál, de azt is, hogy elfelejtetted az évfordulónkat.-mondtam zokogva. A földre rogytam a rossz érzések miatt, de ami a legjobban bántott az az volt, hogy Ashton csak nézi ezt és nem tesz semmit sem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése